Featured

Üdvözöljük a Belső Terem Pszichológiai Centrumban

Célunk az itt dolgozó szakemberekkel, hogy segítséget nyújtsunk gyermeknek és felnőttnek egyaránt a kapcsolati, családi, munkahelyi vagy akár önismereti problémáik megoldásában. Pszichológusok, gyerekpszichológusok és coachok várják a jelentkezését, hogy a közös munka során elkísérjék a kiegyensúlyozott élethez vezető úton.   Szakembereink széles korosztály számára tudnak segítséget nyújtani: óvodásoknak, kisiskolásoknak, kamaszoknak és felnőtteknek is. Forduljon hozzánk, … Olvass tovább “Üdvözöljük a Belső Terem Pszichológiai Centrumban”

Letölthető e-book a motiváláshoz

Szerző: Sándor Éva, pedagógiai szakpszichológus   Sok szülő küszködik azzal, hogy a gyereke motiválatlan vagy éppen szorongó, és emiatt a képességei alatt teljesít. Ezekről a problémákról rendszerszinten, vagyis a család és az iskola viszonylatában gondolkodom és erre tanítom a hozzám fordulókat is. Ugyanis minden gyerek úgy születik meg, hogy erős késztetése van a világ megismerésére … Olvass tovább “Letölthető e-book a motiváláshoz”

Sever Zsófia, okleveles pszichológus, klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus jelölt, képzésben lévő családterapeuta

  Sever Zsófia vagyok, okleveles pszichológus, klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus jelölt, valamint képzésben lévő családterapeuta. 2018 óta dolgozom gyermekekkel, serdülőkkel, szülőkkel és fiatal felnőttekkel. A munkám és képzéseim tapasztalatai alapján a gyermekekkel való foglalkozás során kiemelt fontosságúnak tartom a szülőkkel való közös gondolkodást, munkát, hiszen ők a gyermekük igazi szakértői, ezek az együttműködések tudnak … Olvass tovább “Sever Zsófia, okleveles pszichológus, klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus jelölt, képzésben lévő családterapeuta”

Törő Vanda Mária, felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus

2005-ben diplomáztam a Debreceni Egyetemen, 2010-ben szakvizsgáztam. Szakmai pályám kezdetén négy évet dolgoztam főállásban Nevelési Tanácsadóban (Pedagógiai Szakszolgálatnál), 1 évet töltöttem el iskolapszichológusként iskolában és óvodákban, továbbá magán úton ill. EU-s pályázat keretében tehetséggondozással is foglalkoztam.2009-től már csak felnőtt klienseket kezelek magánpraxisban és egészségügyi intézményekben. Hat éven át a XVI. kerületi Szakrendelő pszichológus munkatársa voltam, … Olvass tovább “Törő Vanda Mária, felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus”

Letölthető évértékelő és évtervező

Szeretnéd áttekinteni a 2021-es évedet és leszűrni a tanulságait? Szeretnéd ezeket felhasználni a saját fejlődésedhez? Reális és megvalósítható terveket szeretnél az új esztendőre? Akkor használd az ingyenesen letölthető évértékelő és tervező anyagunkat. Pdf formátumban innen letölthető.  

Bacskai Csilla, pedagógiai-, családi és párkapcsolati tanácsadó szakpszichológus

Pszichológiai tanulmányaimat az ELTÉ-n végeztem, és a későbbiekben szakvizsgáimat is itt szereztem. A tanácsadói és pedagógiai szakképzések mellett több irányban képződtem: kognitív képességeket mérő tesztek ismeretében, mozgásfejlesztő terápiás képzésben, pályaorientációs, serdülőkonzultációs és tehetségazonosítással kapcsolatos képzésekben. Pszichológiai tanácsadóként gyermekekkel, serdülőkkel, felnőttekkel egyaránt foglalkozom. Gyermekekkel való pszichológiai munkában a játék- és a képi kifejezés eszközeit használom, a … Olvass tovább “Bacskai Csilla, pedagógiai-, családi és párkapcsolati tanácsadó szakpszichológus”

Szalai Dorottya, okleveles pszichológus, képzésben lévő családterapeuta, klinikai gyermek-és ifjúsági szakpszichológus jelölt

Szalai Dorottya vagyok, okleveles pszichológus, képzésben lévő családterapeuta, személyközpontú tanácsadó jelölt, klinikai gyermek-és ifjúsági szakpszichológus jelölt. 2020 óta dolgozom a BelsőTeremben, ahol van módom kamatoztatni a pályámon szerzett tapasztalatokat, ismereteket, és ezáltal segítséget nyújtani a hozzánk forduló felnőttek, gyermekek, és családok/párok életében, elakadásainak feloldásában. Többféle módszer, szemléletmód áll hozzám közel (pl. család – és párterápia, … Olvass tovább “Szalai Dorottya, okleveles pszichológus, képzésben lévő családterapeuta, klinikai gyermek-és ifjúsági szakpszichológus jelölt”

Gécs Kinga, pszichológus, képzésben lévő családterapeuta, kognitív viselkedésterápiás konzultáns

Gyermekkorom óta a segítő hivatás vonzott, de csak kamaszkorom végén fedeztem fel, hogy a test gyógyítása helyett a lélek dolgai foglalkoztatnak és a kapcsolatok, így választottam a pszichológiát. Az egyetemi tanulmányaim befejeztével, kamaszokkal kezdtem el foglalkozni iskolapszichológusként. Kicsit több mint 5 éve dolgozom többek között művészi beállítottságú serdülőkkel, akik színészek szeretnének lenni, vagy épp sportolókkal, … Olvass tovább “Gécs Kinga, pszichológus, képzésben lévő családterapeuta, kognitív viselkedésterápiás konzultáns”